Trump ilyen, nagyokat mond, egy showman
Aki a szavakat elemezgeti, rosszul teszi, az embert kell megérteni, aki mondja.
Az internetezők szerint a Csodanőt alakító Gal Gadot rossz színésznő, de azt jól eljátszotta, hogy érdeklik az emberi jogok.
Gal Gadot izraeli származású színésznő a napokban azzal került a kommentelők célkeresztjébe, hogy férjével támogatja egy, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) által készített 47 perces dokumentumfilm terjesztését az izraeli háborúról az Egyesült Államokban – számol be a Newsweek.
A videó a Hamász október 7-i brutális támadását dolgozza fel, amelyet az IDF már múlt hónapban bemutatott a nemzetközi sajtónak.
Az Oscar-díjas rendező, Guy Nattiv, aki szintén sokat tett azért, hogy a filmet az Egyesült Államokban is bemutassák, elárulta, hírességek és közéleti személyiségek jelenlétében tervezik levetíteni a dokumentumfilmet, aminek megvalósulásához a Csodanőt megformáló színésznő, és férje is nagyban hozzájárult.
Az izraeli színésznőt azóta rengeteg támadás érte a közösségi médiában, amiért saját hazája mellé állt a konfliktusban, a kommentelők szerint figyelmen kívül hagyva a Palesztinában végbemenő népirtást.
Gal Gadot, az Izrael által támogatott népirtás propagandistája. Lehet, hogy szuperhőst játszott, de nem több, mint egy egyszerű propagandista, a népirtás támogatója”
– olvasható egy X bejegyzésben. Egy másik felhasználó szerint pedig, bár rossz színész, azt jól eljátszotta, hogy érdeklik az emberi jogok.
Nyitókép: KENA BETANCUR / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.